Vizsla

Vizsla Nyúz 2012/2.

Jelentkezünk a Vizsla Nyúz legújabb számával, melyben elmeséljük mi minden történt a Vizslamentés háza táján mostanában.

Van képünk…

Csupán néhány szóval jelentjük be, hogy Nánási Pál az ismert és elismert fotós is támogatja a Vizslamentés munkáját. Hiszen ő is megosztja kanapéját egy vizslával, Pityuval. 🙂 Annyira megtisztelő, hogy beszéljenek helyettünk a fotói. Mi pedig köszönjük!

Néha egy-egy közös sétára is elkísérnek minket…és később még nagyobb terveink is vannak együtt, de ez még maradjon titok!

Kobzott vizslák hónapja

Ebben a hónapban három kobzott vizsla is került a gondozásunkba, ami elkeserítő helyzet.

Mind láttátok facebookon Arnoldot, akit “gazdái” az erkélyre zárva tartottak, vagy Csinit és Gerhardot, akit az állatvédők láncról mentettek.

Köszönjük ezeknek a szervezeteknek a kitartó munkáját! Nélkülük nem készülhetett volna Gerhardról ez a döbbenetesen botrányos fotó, amin kaját keresve a konyhapultra mászott. 🙂

Erről ugatunk: a hónap témája

Kullancsveszély 

Most, hogy beköszönt a jó idő, mindnyájan rohanunk a szabadba.  Nem árt azonban tisztában lennünk ennek veszélyeivel is. A kullancsok veszélyesek ránk is és persze kutyáinkra is.

A kullancsok (Ixodidae) viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok. Kifejletten főként az emlősök vérszívói, de – különösen a lárvák – olykor madarakból és hüllőkből is szívnak vért. A Kárpát-medencében mintegy két tucat kullancsfaj él.

Önmagában az, hogy a kutyánkban kullancsot találunk, nem feltétlen jelent bajt, hiszen nem minden kullancs fertőzött. Aggodalomra adhat azonban okot, hogy egyre több a fertőzött egyed.

A kullancsok két féle betegséget okozhatnak kutyáknál: az egyik a Lyme-kór a másik pedig a Babéziózis.

A Babeziózist egy, a vízpartok közelében élő kullancsfaj terjeszti, Magyarországon a Balaton környéke, a Duna teljes folyása és a Tisza egyes szakaszai a legfertőzöttebbek, de kisebb tavak környékén is előfordul a betegséget terjesztő kullancsfaj. A betegséget 8-10 nap lappangási idő után magas láz és sötét színű vizelet kíséri. Az állatorvosok általában jól ismerik a betegséget, így ha időben hozzájuk fordulunk, eredményesen gyógyítható.

Ma már létezik Babéziózis elleni oltás is, ezt két részletben adják be a kutyáknak.

A Lyme-kórt terjesztő kullancsok a nedves, nyirkos helyeket kedvelik. Leggyakrabban vastag avarral, dús aljnövényzettel rendelkező lombhullató erdőkben fordul elő, de az utóbbi időben egyre gyakoribbak a városi parkokban, kertekben is.

A Lyme-kórnak külső tünete kutyáknál rejtve marad. Kezdeti tünete a gyengeség, étvágytalanság, láz nem utal egyből Lyme-kórra. Legjellemzőbb tünete az ízületi gyulladással járó sántaság, hosszabb ideje tartó láz, esetleg a lázas és normál testhőmérsékletű állapot váltakozása.  Ezek a tünetek azonban a betegség elhúzódó formájára jellemzőek. A kórokozók képesek szinte bármely szervben kárt tenni; egy aktív folyamat után pedig visszahúzódnak, így a teljes gyógyulás nagy kihívás elé állítja a kutya védekező rendszerét.

Gyógykezelése hetekig, akár hónapig is tarthat. Nehezíti a folyamatot, hogy a baktériumok a vérkeringésből gyorsan eltűnnek, így a gyógyszerek és az immunrendszer sejtjei nehezen érik el őket.   A sikeres terápia feltétele a következetes végrehajtás.

Lyme-kór ellen védőoltás egyelőre sem kutyáknál sem embereknél nem létezik.

Félnünk azonban nem kell a természettől, csupán néhány egyszerű szabályt kell betartani:

– Kutyáink kapjanak kullancsriasztó nyakörvet vagy cseppeket

– Hosszú szőrű kutyánkat lehetőleg nyírassuk le.

– Tartsunk rendszeresen kullancsvizitet, főként a hajlatokat és a lágy részeket vizsgáljuk.

 – Vadak által gyakran látogatott helyre ne engedjük kutyánkat.

– Mindig legyen nálunk kullancseltávolító kanál, és patikában kapható kullancsteszt.

– Betegségtünet jelentkezésekor mielőbb forduljunk orvoshoz.

Találkozzunk személyesen is!

Rendezvényeink

Itt a nyár és a jó idő, így a rendezvények is megszaporodtak. Szinte minden hétvégére ígérkezik egy-egy élvezetes program!

Majálisozzatok vizsláinkkal! Május 5-én szombaton az óbudai Három hegyek rendezvényen találkozhattok velünk legközelebb. Lesz ott bolhapiac, sütőverseny, pónilovaglás, és persze a Vizslamentés. Megvásárolhatjátok majd ajándéktárgyainkat (póló, bögre, szappan, kitűző), mellyel támogatjátok rászoruló vizsláinkat és megismerkedhettek legújabb védenceinkel. Aki még ennél is többet szeretne kutyálkodni, az meghallgathatja a Kutyatréning előadását a felelős ebtartásról.

Óbuda, Saroglya utca május 5. 10.00-18.00

Az, aki a szombatot a belvárosban andalogva szeretné tölteni, annak feltétlenül el kell látogatnia a Király utcai Vásárba. Lesz kirakodó vásár, lángos, süti, kézműves portékák és nem utolsó sorban a Vizslamentés.

A Vizslamentés standja havonta egy szombaton jelentkezik majd a Király utcában.

Király utca május 12. 10.00-19.00

Jó kutya holtig tanul. 🙂

A Népszigeten és Korom Gábor előadásain okulunk.

Sophie, aki mostanra már Németországi befogadójánál éli boldog napjait a Népszigeti kutyaiskola szocializációs tréningjén vett részt. A német vizslák makacssága nála igen erőteljesen megmutatkozott, így a kutyaiskola oktatói kezelésbe vették és ideiglenes befogadójának is megmutatták, miként lehet ő a főnök kettejük közül.  Mi pedig Korom Gábor előadásán jártunk, aki arról beszélt, miként élhet együtt egy nagyvárosban ember és kutya.

Korom Gábor előadásait keressék az interneten!

A hónap gazdikereső kutyája: Madelaine

Madelaine másfél éves német vizsla lányka. Valószínűleg születési rendellenesség következtében kissé merevek az izmai, ezért fizioterápiára, masszírozásra szorul. E “szépséghibája” nem akadályozza semmiben, ő így is boldog vizsla! Fut-szalad, labdázik, sétál, és persze nagyon okos, ámde konok, mint egy igazi német vizsla. Ideális családi kedvenc válhat belőle, rendkívül kedves kutyus.

Madelaine képtára: http://gallery.site.hu/u/Vizslamentes/gazdikeresok/madelaine/

Kövessétek webes elérhetőségeinket:

http://www.vizslamentes.hu

vizslamentes.wordpress.com

ideiglenesvizsla.wordpress.com

És ne feledjétek nekünk adni, adótok 1%-át!

 

Advertisements

Interakció

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Írd be az e-mail címed, hogy azonnal értesülj legújabb bejegyzésünkről!

Csatlakozz a 49 követőhöz

%d blogger ezt kedveli: